2014. május 30., péntek

Szabadság (?) tér 2014. május 30. egy fontoska születésnapjának előestéjén. 
Egy demokrata nem ítélhet meg olyasmit, amit nem látott, nem élt meg. Márpedig ezt az emlékművet mi nem láttuk. Biztos, hogy nem láttátok, mert ti a barátaim vagytok. Mindössze egy rossz skiccet láttunk róla – talán nem véletlenül. Hogy jobban el tudjuk képzelni, mi épül itt, javaslom, hogy játsszuk el. Ehhez nagy segítség az emelkedett, már-már költői stílusban készült leírás.
Két férfiúra van szükségünk, az egyik Gábriel arkangyalt, a másik a birodalmi sast fogja megeleveníteni. Ki jelentkezik Gábriel szerepére? Jelentkezhetnek többen, bátran, majd taps-szavazással kiválasztjuk a legmegfelelőbbet.
Gábriel angyal, ezért elvárhatjuk, hogy a szerepére készülő férfiú legyen ártatlan. Nem egyszerűen csak szűz, hanem bármilyen erkölcsi szempontból makulátlan. Meg kell felelnie a viktoriánus követelménynek. Olyan férfiút várunk Gábriel szerepére, aki nem hazudott soha az embereknek. Vagy ha mégis hazudott, akkor a harcostársa, szóvivője korrekt módon kimagyarázta. Például Rogán Antaltól tudjuk, hogy Orbán Viktor nem szegte meg ígéretét azzal, hogy itt folytatódik az építkezés. És tényleg, csak annyit írt a Mazsihisznek, hogy a német megszállási emlékmű ügyében húsvét után újraindulhat a konzultáció. A munkát azonban muszáj volt elkezdeni, hogy az emlékmű május végére elkészüljön. Egy felépített emlékmű azonban nem lehet gátja a róla folyó konzultációnak. Sőt, az én személyes véleményem szerint egy álló emlékműről sokkal könnyebb konzultálni, mint egy sose látottról. Körbe lehet járni, mintát is lehet venni belőle. Pont ezért játszunk itt szobrososdit.
Tehát jöjjenek a szép szál szűz és igazmondó magyar legények! Nem szükséges Árpádig visszavezetve magyarnak lenni. Elegendő, hogy ha azt hallja, forza Italia, viva l'Italia, akkor ezt személyes megszólíttatásként élje át.
Bár lehet, hogy nem magyar legényre van szükségünk. Itt van egy pici bizonytalanság. Az alkotó szerint a lágyabb vonalú Gábriel figurája Magyarországot képviseli, testesíti meg „vandál biztos” módon. A mecénás azonban – legalábbis a botrány kirobbanása után – nem Magyarországot, hanem az ártatlan áldozatokat látja az angyalban. Olyannyira nem a magyar államot látja benne, hogy meg is lepődött, „hogy milyen gyorsan teret nyert az angyal Magyarországgal történő azonosítása”. Gábrielt ez mög oszt úgy meglöpte, hogy hullik is mán ki a kezibül az országalma. Merthogy országalmát is szobrott a kezébe a művész, ha valaki netán áldozatokat akarni látni Magyarország helyett. Talán még a mű teljes címe is ki lesz írva: Magyarország német megszállása. Tessék továbbmenni, itt nincs semmi látnivaló!
Kell még egy német birodalmi sas. Nem kell megijedni, nem kell fölmászni a fára, elég lesz ha, sasunk leguggol a dobogóra és német akcentussal vijjog. Nem kell hozzá perfekt német tudás, elég a kommen zí hirtelen, dánk ezer, cimmer feri. De az akcentus legyen hiteles. Kérem, ehhez nem kell újnácinak lenni. Magyarországot nem a nácik, hanem Németország szállta meg. Ezért jogos a birodalmi sas, ami a mai német címerben is szerepel. Egy népnek ugyanis felelősséget kell vállalni a múltjáért. A magyar kivétel, mert a magyarok semmik, de minden lesznek, mihelyt sikerült nekik a múltat eltörölni. (Milyen sok itt az ex KISz titkár.)
Most akkor arra kérjük a tökéletes testű Gábrielt, hogy tekintetében ne jelenjék meg rémület, ami könnyű, mert az alkotó szerint csukva van a szeme. Tárja karját félig az égnek és bár ártatlanságában nem tudhatja, mi fog vele történni, mégis „testtartása árulja el a legyőzöttet”. Ez a hatalmas és halhatatlan angyal, aki nem veszi észre, hogy rá akar szállni egy madár, megadja magát előre, kiejti kezéből az országalmát, magyarán vagy kollaboráns, vagy hülye, vagy mind a kettő.
De ezzel befejezem az öncélú karikírozást, elnézést. A liberális buzilobbi befolyása alá kerülhettem. Én kérek elnézést. Jogos a hosszú titulusú megbízott kritikája. Mellesleg rájöttem, hogy miért hosszú a titulusa. Olyan hosszú, hogy még egzotikus országokban sincs példa ilyen hosszúra.
- Maga fiam, minek a biztosa?
- Jelentem a Pancho Arénáé.
- Nocsak. Átadtuk?
- Jelentem, igen, át tetszettek.
- És minden rendben azóta?
- Jelentem, igen, ha nem esik az eső.
- Nagyon derék. Kitüntetlek.
-És maga fiam, minek a biztosa?
- Jelentem, a Várkert Bazárnak.
- Nocsak. Átadtuk?
- Jelentem, igen.
-És minden rendben azóta?
- Jelentem igen, vagyis szinte minden.
- Mi a gond?
- Jelentem, másnap bezártuk, mert nem készült el.
- Ez abszurd. Na fiam, ezt nem úszod meg szárazon. És maga bátyám, minek a biztosa?
- Hódolattal jelentem, „a tudatos nemzeti közjogi gondolkodás megalapozásával és ehhez kapcsolódva a magyar kulturális értékek megőrzésével és fejlesztésével összefüggő feladatok ellátásáért felelős miniszterelnöki megbízott” vagyok.
- Nocsak, átadtuk?
- Jelentem, folyamatosan adjuk át.
- És minden rendben?
- Jelentem igen, kés vagyok a vajban.
- Akkor folyamatosan kitüntetlek.
A lényeg az, hogy megjegyezhetetlen és értelmezhetetlen feladat elvégzését nem lehet számon kérni. Innen javaslom miniszterelnök úrnak – nyilván nézi az adást – hogy Kerényi Imrét nevezzük röviden Magyarország szívcsakra biztosának. Ugyanazt jelenti, de rövidebb. Akinek a Magyarország szívcsakrája is túl hosszú lenne, használja a hivatalos rövidítést: Kerényi Imre macsak miniszterelnöki megbízott. A Kerényi -féle macsak nem keverendő össze a „ma csak buzizok, holnap el is vitetlek” kormánybiztosi titulussal, mert annak rövidítése így szól: „ még neked áll feljebb, te mocskos büdös zsidóbérenc buzeráns? Idegenlelkészeti eljárás keretében rakatlak ki Kelet-Ukrajnába az egész családoddal, wazeg. Nem tetszik az orosz atom? Kóstold meg az orosz gázt!”
Már megint elragadtattam magam, pedig a jó szándék nyilván megvan bennem. Szeretném ezért fontos, pozitív és üzenet értékű idézetekkel zárni a szobrososdit.
Egyetértek, de komolyan az alkotóval abban, hogy itt a téren elnyomó és elnyomott jelenik meg. Ez a leírás tömör és makulátlan. Örvendezek azon, hogy „a szobor drámai, anélkül hogy vértócsák, fegyverek, halottak jelennének meg a téren”. Remélem így is marad. Egyetértek azzal is, hogy itt a téren két kultúra jelenik meg, az egyik, amelyik úgy gondolja, hogy erősebb (de mindenképpen agresszívebb) és lecsap a másik szelídebb és lágyabb vonalú alakra. Makulátlan. Egyetértek Orbán Viktor miniszterelnök úrral abban, hogy olyan korban élünk, amelyben a politikai-harci értelmezések vonzóbbak, mint a szellemi-lelki természetűek. Kérdés, hogy vajon miért? Ki folytat folytonos harcot?

Barátaim, ezt a Gábrielt nem úszhatjuk meg. De ha már itt kell lenned közöttünk, Gábriel, aki Mária fülébe súgtad a hírt áldott állapotáról, könyörgünk hozzád, kérünk téged, tedd meg ugyanezt a miniszterelnökünknek is. Súgd a fülébe az igazságot: Viktor, terhes vagy!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése